Wéber Kati

Wéber Kati

Mennyi volt az annyi?

BródyAndrás élete 1924-2010

Előszó

Bródy Andrással az élet kaland volt. Kaland a szó legjobb és legszélesebb értelmében. Imádott és tudott is élni. Mindenbe tudott humort lopni, még a tudományba is. Egyáltalán nem volt szakbarbár, bár valószínűleg a munka, a kutatás volt a számára a legfontosabb, de a kíváncsisága, az újat keresése, a megszokás, a rutin elkerülése az élet minden területén megnyilvánult. Jó volt vele főzni, mert új ízeket akart kipróbálni, mindig egy kicsit másképp csinálni, jó volt hegyet mászni, beszélgetni, zenét hallgatni. Hatvanöt éves korában volt kedve új sportot, a sífutást megtanulni, miközben a korábbiakat sem hagyta abba. Szerette a zenét, hallgatta, de maga is művelte, több hangszeren játszott. Járatos volt az irodalomban is. A széleskörű műveltségét fölhasználta a kutatásaiban. Tájékozottsága hozzásegítette ahhoz, hogy a témákhoz ne a szokásos módon közelítsen, hiszen nagyon sokat tudott a történelemről, esetleg nem közismert dolgokat is, tapasztalatokat szerzett sokféle munkája során az iparban, szülei cégében a nyomdászatban, kereskedelemben, ismerte a munkásokat, az üzemi életet is. Így emelkedett azon nagyon kevés kutató közé, aki nem pusztán az elméleti tudását, hanem a gyakorlatban szerzett tapasztalatát is fölhasználta mind a tudományos dolgozataiban, mind a publicisztikai írásaiban.

Örült mások sikereinek, támogatta ambíciójukat, és minden szellemi segítséget megadott annak, akiben tehetséget és törekvést látott. Nagyon hálás volt a neki nyújtott segítségért is, igényelte a munkájával kapcsolatos kritikát.

Nagyon büszke volt mind a két fiára. János zenész, dalszövegíró lett, Mihály tudományos pályára lépett, nyelvészként dolgozik.

Az életmű megírásával szeretnék betekintést engedni az olvasónak abba a környezetbe, amibe született, amiben élt, dolgozott, boldog volt és boldogtalan, ami alakította a jellemét, amiben alkotó emberré vált könyvkiadóként, később pedig kutatóként és oktatóként.

Életrajz

Színes egyéniségének, sokoldalú érdeklődésének megértéséhez érdemes egy kicsit betekinteni abba a családba, amelyikbe született 1924-ben. Ehhez időben egy kicsit tekintsünk vissza.

Bródy Zsigmond, András nagyapjának testvére, a 19. század neves publicistája 1840-ben született Miskolcon. Iskolába szülővárosában és Pesten járt, majd itt szerzett jogi diplomát. Az élénk szellemű fiatalember 1860-ban már a Pesti Hölgydivatlapot szerkesztette, majd egy ideig Bécsből tudósította a magyar újságokat. A kiegyezés után Kemény Zsigmond mellett dolgozott a Pesti Naplónál, egy rövid ideig pedig a Pester Lloyd szerkesztője is volt. Közben a liberális beállítottságú Deák-pártban politizált.

1873-ban önálló életet kezdett, Schnitzer Ignáccal együtt megvette a Neues Pester Journalt. Ez a napilap a német nyelvű, pesti, liberális polgárság újságja volt. Mikszáth Kálmán is bejáratos volt a szerkesztőségbe. A lap előállítására még ebben az évben nyomdát alapított Hungária Nyomda és Kiadóüzlet néven az akkori Waiznerstrasse (Váci útca) 34-ben. Ma ez a Bajcsy-Zsilinszky út 34. A házban ma is működik egy könyvesbolt. Sajnos mára már eltűnt a kirakatából az a tábla, ami néhány évvel ezelőtt még hirdette, hogy az épületben volt a Nyugat szerkesztősége. A Nyugatot a Hungária nyomta, igen jutányos áron.

Bródy Zsigmond a 19. század utolsó harmadának nagy kultúrális és szociális mecénása volt. Sok és jelentős összegű sajtóalapítványt tett, ő alapította a felesége emlékére a Bródy Adél gyermekkórházat. 1896-ban főrendiházi taggá választották. 1906-ban bekövetkezett haláláig vezette a kiadót, majd öccse, Samu vette át a munkáját.

Dr. Bródy Samunak, aki szintén főrendiházi tag volt, hat gyereke született, három fiú és három lány. A fiúk közül László, András édesapja 1889-ben született. Előbb Pesten, majd Bécsben tanult. Ott mezőgazdasági doktorátust szerzett, mert a tervek szerint ő folytatta volna a felvidéki birtok irányítását, azt azonban elvitte az I. világháború, így édesapjától 1922-ben átvette a nyomda vezetését. A feleségével, Maróti Dórával együtt végezték a munkát. A férj elsősorban a kereskedelmi ügyeket intézte, a feleségé volt a kiadványok művészi kivitelezése. Maróti Dóra Maróti-Rintel Géza lánya volt. Maróti Géza szobrász volt, építész, látványtervező. Budapesten számos épületet díszítenek a szobrai, ilyenek a Zeneakadémia, az akkori Kereskedelmi és Hitelbank (József Nádor tér), a mai Belügyminisztérium, a Gresham palota. Külföldi művei közül jelentősek a mexikói Teatro Nacional épületszobrai, az 1906-os velencei világkiállítás magyar pavilonja. Lánya már gyerekkorában magába szívta az alkotó hangulatot, maga is rajzolgatott. Így természetes, hogy a kiadóban ő tervezte, tipografálta a könyveket, amik a Hungáriát nevessé tették a szépségükről. Volt egy sorozata a kiadónak, a Hungária könyvek. Ezek nem kerültek kereskedelmi forgalomba, barátoknak, üzletfeleknek adták ajándékba, karácsonyra. Valamennyi Hungária könyv könyvészeti műremek volt. Ebbe a légkörbe született a három Bródy-fiú, Péter, András és Ferenc.

Ahogy nagypolgári családokban szokás volt, Andrásnak német nevelőnője volt, így németül tőle tanult és anyai nagymamájától, aki bécsi asszony volt. Kisgyerekként nagy érdeklődést mutatott a technika iránt, 12 éves korában már működő detektoros rádiót készített.

                                                                                   
12 évesen Készül a detektoros rádió
                 

Gimnazista korában a nyomdában megtanulta a szedőgépszerelést és a könyvkötést. Kivette a részét az egyéb munkákból is, ugyanis ő kezelte a részletfizetési nyilvántartást. Aki elmaradt a fizetéssel, annak fölszólító levelet küldött. Ha valaki erre se egyenlítette ki a számláját, törölték az előfizetői listáról, de természetesen többet az illetőnek nem volt lehetősége részletre vásárolni. Emellett "platzagens" volt. Ez azt jelentette, hogy a frissen megjelent könyvekkel fölkereste a könyvesboltokat, és a kereskedőknek bemutatta és ajánlotta az új kiadványokat. Az így kialakult jó kapcsolatok révén figyelemmel lehetett kísérni a piacot, ha valamelyik kiadvány fogyófélben volt, gyorsan meg lehetett jelenni az utánnyomással, ki lehetett vonni a forgalomból azt, ami iránt nem volt érdeklődés. Munka is volt ez, de nagyon jó tanulási lehetőség egy kamaszfiú számára. Az ekkor szerzett tapasztalatok egész életére kihatottak. Természetesen mindezt délután csinálta, hiszen délelőtt gimnáziumba járt.

A munka és a tanulás mellett belefért az életébe a sportolás, oszlopos tagja volt a gimnázium kosárlabda-csapatának, de a jég- és sípályáról se maradhatott el. Mire 1942-ben elérkezett az érettségiig, a politikai helyzet nagyon kedvezőtlenül alakult. András a származása miatt nem mehetett egyetemre, ezért le kellett mondania arról, hogy mérnök legyen, bár valami áthidaló megoldás csak született. Fejér Lipót, a Budapesti Tudományegyetem matematikaprofesszora azt mondta neki: "Ismertem a nagyapádat, járj be az óráimra!" Ha rendes hallgatója nem is lehetett az egyetemnek, az idő mégse folyt tétlenségben. Sajnos azonban a történelem közbe szólt. 1944-ben a 20 éves Andrást munkaszolgálatra hívták be. Nem a Don-kanyarba került, "csak" a Bükkbe, a Miskolc melletti Ládi fatelepre, ahol igen kemény fizikai munkát kellett végeznie. Ez egy olyan munkatábor volt, ahova baloldali gondolkodásúakat, szakszervezeti vezetőket és félzsidókat, un. fehér karszalagosokat vittek. Nagy farönköket és száldeszkákat hordtak a gőzölőbe, és szedtek ki onnan. András idős korában úgy emlékezett az itteni munkára, hogy ez alapozta meg az erős fizikumát. Az életét a vakszerencsének köszönhette, mert amikor egyszer kisétált az erdőbe, a tábor bombatalálatot kapott. Aki a táborban volt, mind odaveszett. Ő túlélte. Nem sokkal ezután megszökött. Egy darabig két társával Budapest felé haladt, majd amikor hírül vette, hogy Szeged fölszabadult a német megszállás alól, arra vette az irányt. Jelentkezett a Szikra Kiadónál, mert szerette volna a korábbi munkát folytatni, de ott nem alkalmazták. Elment hát a Katonai Ellátó Hivatalhoz, és a szegedi malmokat ellenőrizte. Közben bejárt az egyetemre matematikát hallgatni. A Bródy családban a munka, az idő értelmes eltöltése, kihasználása hozzátartozott az élethez. 1945. májusában érte utol az édesapja üzenete, hogy Rába Leó, a könyvkiadórészleg vezetője eltűnt a háborúban, át kellene venni a Hungáriában a munkáját. Így András ­-­ Szegedet otthagyva - ­ újra elkezdett dolgozni Budapesten.

A főváros és az ország éledezett a háború után. András lelkesen vetette bele magát a munkába. Tevékenyen és a demokráciába vetett hittel vett részt a könyvszakma újjá szervezésében. Sorra adta ki Déry Tibor regényeit és az emigrációból nemrég hazatért Lukács György műveit. 1946-ban indult a Forum című folyóirat, amit a Hungária adott ki, a felelős kiadó Bródy András, a főszerkesztő Vértes György, a szerkesztőbizottság három tagja Darvas József, Lukács György és Ortutay Gyula. Irodalmi, társadalomtudományi és kritikai havilap volt. Novellákat, politikai tanulmányokat, könyvszemlét, kultúrális kritikákat közölt. Összesen négy és fél évfolyamot élt meg. Ebben a négy és fél évfolyamban nyomon követhető az országban végbe ment társadalmi, politikai, szemléletbeli változás. Az írások hangneme radikalizálódott, a kivitelezés, a papír minősége romlott. 1950-ben a folyóirat kimúlt.

A könyvnapot minden évben megrendezték, de itt is látható volt, hogy nő a kommunista párt befolyása: amíg 1946-ban a nyitó beszédet Keresztury Dezső kultuszminiszter mondta, 1947-ben már Rákosi Mátyás volt a főszónok. A megjelenő könyvek is mutatták az új irányzatot. 1949-ben Lenin válogatott művei jelentették az attrakciót, holott addig a könyvnap a magyar művek ünnepe volt. Az újságok meghirdették a programban, hogy a Szikra sátránál Rajk László mond ünnepi beszédet, ő azonban nem érkezett meg, mert időközben letartóztatták.

A könyvkiadók bankettje az 1946-os könyvnapon. Bal oldalon fehér öltönyben, sötét nyakkendővel
Bródy András

1948. március 25-én bekövetkezett a 100 főnél több alkalmazottat foglalkoztató üzemek államosítása, így természetesen a Hungáriáé is. Az államosítással megindult a könyvszakma ­­- mint ahogy az egész gazdaság - ­ elbürokratizálása. Az államosítás ténye akkor még nem rázta meg a Bródy családot, az idők szavának érezték. Bródy Lászlót áthelyezték az Atheaumhoz kereskedelmi igazgatónak. Ezt egyenesen fölemelkedésnek tekintették, hiszen az Athenaum nagyobb vállalat volt, mint a Hungária.

1949-ben született meg a döntés a könyvkiadás és a könyvkiadók átszervezéséről. Ez az év volt a fordulat éve, amikor Rákosi Mátyás a Magyar Dolgozók Pártja élén kijelentette, hogy a népi demokrácia helyett át kell térni a proletárdiktatúrára. Már zajlott a Lukács-vita, aminek éppen ez volt a lényege. Lukács György az 1929-ben megjelent Blum-tézisekben kiállt a népi demokrácia mellett, ezt támadta meg Rákosi Mátyás. Lukács György kénytelen volt önkritikát gyakorolni. Bródy András, aki jó kapcsolatot ápolt Lukács Györggyel, elkötelezett baloldaliként tagja volt a Magyar Dolgozók Pártjának, és aktívan dolgozott az V. kerületi pártbizottságban, de egyre erősebb kritikával szemlélte Rákosi Mátyás hatalmának erősödését és az ezzel párhuzamosan növekvő diktatúrát.

A könyvkiadás átszervezése lényegében a kiadók és a nyomdák szétválasztását jelentette. A dolgok irányítását Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács titkára tartotta vasmarokkal a kezében. Az intézkedés első lépésben négy nagy kiadót érintett, a Révait, a Franklint, az Athenaeumot és a Hungáriát. Az újjá alakított Hungária Könyvkiadó Nemzeti Vállalat élére Bródy Andrást nevezték ki vezérigazgatónak.

Munka közben a könyvkiadó

A könyvek ekkor már csak úgy jelenhettek meg, ha a kézirattól a borítóig mindent jóváhagytak a felettes szervek. Csoda-e, ha a sok engedélyezés és ellenőrzés mellett már nem jutott figyelem a könyvek eladására. Amikor erre rájöttek, létrehozták a Könyvterjesztő Nemzeti Vállalatot. A negyvenes évek elején a Hungáriánál ezt a munkát a gimnazista Bródy András egyedül végezte, és a könyvek eljutottak a vásárlókhoz.

Feszült politikai hangulatban következett el december 21., Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapja. Erre az alkalomra minden kiadónak saját programmal kellett rendelkezni. A Hungária egy képes albumot készített Sztálin életéről. A felelős kiadó Bródy András volt. A kötet százezer példányban jelent meg pár nappal december 21. előtt. A Könyvterjesztő Nemzeti Vállalat raktári apparátusa hatalmas erőfeszítéssel juttatta el határidőre a könyveket a boltokba és az üzemi könyvterjesztőkhöz. Ekkor utasította a Népművelési Minisztérium a Könyvterjesztő igazgatóját, hogy a könyvet az utolsó példányig vissza kell vonni, és zúzdába kell küldeni. Az indoklás az volt, hogy Sztálin elvtárs születésnapját Bródy András nem egy reprezentatív kiállítású albummal, hanem rotációs papírra nyomott könyvvel, az alkalomhoz nem méltó módon kívánta megünnepelni. Bródy hiába érvelt, hogy jóvá hagyott tervek alapján dolgozott, a fegyelmi büntetést nem kerülhette el. Tekintettel az okozott kár nagyságára, 215 997 Ft, 87 fillér, megvonták egy havi fizetését.

Az 1950-es esztendő a könyvkiadók újabb átszervezését hozta. Ezt az előzte meg, hogy központilag meghatározták a kiadható és kiadhatatlan írók körét, a kiadhatóknál példányszám-kontingenst szabtak meg. Tamási Áront csak kis példányszámban és csak elrettentésül lehetett kiadni. Kassák Lajos, Szabó Magda és még sokan mások tiltólistára kerültek. A kiadók átszervezésének az volt a vezérelve, hogy mivel az öt nagy kiadó elnevezésében és tevékenységében a burzsoá világ öröksége, föl kell őket számolni, és új, határozott profilú szervezeteket kell helyettük létrehozni. Így alakult meg négy új kiadó: a Révai helyett a Szépirodalmi Könyvkiadó, az Athenaeum helyett a Művelt Nép Könyvkiadó, a Hungária helyett az Ifjúsági Kiadó. Az Új Magyar Könyvkiadó megszűnt, és azonnal újjá alakult ugyanezen a néven. A létrehozott kiadók specializálódtak, más témájú könyveket nem adhattak ki, csak azt, amit központilag határoztak meg a számukra.

Bródy András, ­ nem várva meg az átszervezések végeredményét, ­ otthagyta a Hungáriát, elment a Ganz MÁVAG-ba karusszel esztergályosnak. Nem tekintette deklasszálódásnak, hogy vezérigazgatóból munkássá vált, pedig a baráti társasága igyekezett ezt az érzést beleplántálni. Rövid idő alatt elismert esztergályossá vált, akire egyedi feladatokat bíztak, olyanokat, amiket más nem tudott elvégezni. Ekkor már a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem ipar szakának esti tagozatos hallgatója volt. 1952-ben, friss diplomával a kezében a Kohó- és Gépipari Tervező Irodán kezdett dolgozni. Itt készítette el a Diósgyőri Kohászati Művek input-output táblázatokon alapuló önköltségi terveit. Ezen a munkán már Jánossy Ferenccel együtt dolgozott. A következő munkahelye a Csepel Művek Csőgyára volt, statisztikusként dolgozott. Az utóbbi két munkahelyen szerzett tapasztalatokból levont következtetéseket írta meg A minőség javításának és az önköltség csökkentésének néhány problémája és A hóvégi hajrá és gazdasági mechanizmusunk című cikkeiben.

1955. végén alakult meg az MTA Közgazdaságtudományi Intézete. Bródy már az egyetemi tanulmányai során kutatással szeretett volna foglalkozni, így elment kutatónak az újonnan létrejött kutatóintézetbe, annak ellenére, hogy anyagilag rosszabb helyzetbe került. Élete során nem utoljára döntött úgy, hogy ha érdekesebb munka várt rá, akkor azt választotta és nem a több pénzt. Már ekkor érvényesült az az elve, amit így fogalmazott meg: "Csak olyan munkát vállalok el, amit ingyen is elvégeznék."

Bele is vetette magát a munkába, jól tudta hasznosítani korábbi matematikai tanulmányait. Rényi Alfréddal az árrendezés kérdéséről írt tanulmányt, amiben a tervezés bizonyos problémáira is kitért. Leontief input-output modellje már ebben a tanulmányban előkerül.

Elérkezett 1956. októbere. A forradalom kitörése előtt két nappal a szülei kivándoroltak Angliába. Ezt a döntést sok megaláztatás előzte meg, kitelepítették őket, nem kaptak munkát, aztán hosszas huzavona után az állam hozzájárult a kivándorlásukhoz. A disszidálási hullámban András is a nagy dilemma előtt állt: menni vagy maradni. Végül a családjával együtt (ekkor már két fia volt) elindult, de csak Győrig jutottak el, ahonnan visszafordultak. Ezután már csak ­ a különböző meghívásoknak eleget téve, ­ ideiglenesen hagyta el az országot, igaz, ebben hosszabb időszakok is voltak.

1958-tól 1964-ig tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol meg is pályázott egy tanársegédi állást, de csak akkor nyerhetette volna el, ha intézeti állását fölmondja. Ő éppen azért szerette volna mind a kettőt, mert a kutatási eredményeit szerette volna a jövő nemzedékének átadni, és mintegy műhelyt kialakítani az egyetemi hallgatókkal. Ez az elképzelés az akkori fölfogásnak nem felelt meg, neki tehát választani kellett, ő pedig a kutatást választotta. Ha a publikációira tekintünk, láthatjuk, hogy egyre elmélyültebb elméleti eredményekre jutott. A későbbi munkáját alapvetően határozta meg a tárgymutató, amit Marx A tőke című könyvéhez készített. Nagyon elmélyült Marx munkásságában, akit haláláig komoly közgazdasági gondolkodónak tartott. Ez nem jelentette azt, hogy ne tekintette volna kritikával Marx munkáit, és ahol hibát talált benne, azt elhallgatta volna. Ellenkezőleg, ha szükségesnek látta, vitába szállt vele.

1961-ben védte meg kandidátusi disszertációját, amit Leontief input-output elméletéről írt. Ez a tanulmány is szerepet játszott abban, hogy Ford-ösztöndíjjal meghívták Amerikába, így 1964-ben egy fél évet Leontief professzor vezetésével a Harvard Universityn töltött. Az amerikai gazdaság egyensúlyi arányairól és ciklusairól írt tanulmányt, amit Amerikában publikált. Meghatározó élménye volt a számítástechnika, itt dolgozott először számítógéppel. Szintén meghatározó volt András egész életére Anne Carter professzorral való megismerkedése, akivel később együtt szerkesztették a nemzetközi input-output konferenciák kiadványait. Az ösztöndíjas esztendő második félévét Angliában töltötte, mert meghívást kapott Cambridge-be, Richard Stone-tól az intézetébe. Magyarországra visszatérve újult erővel látott munkának. Martos Bélával és Augusztinovics Máriával megalapították a Szigma című folyóiratot.

A hatvanas évek közepén indult meg az új gazdasági mechanizmus előkészítése, amiben Bródynak nem volt kedve részt venni. Némi szkepszissel tekintett a folyamatokra.

1969-ben készült el akadémiai doktori disszertációjával, ami magyarul Érték és újratermelés címmel jelent meg, egy évvel később, 1970-ben pedig Proportion, prices and planning. A mathematical restatement of the labor theory of value címmel a North-Hollandnál. Az előszót Wassily Leontief írta. Ez a könyv hozta meg a számára az igazi nemzetközi sikert és elismertséget. Egyre kevésbé érezte magát jól itthon, az új gazdasági mechanizmus ellentmondásossága, majd megtorpanása arra késztette, hogy egy kicsit eltávolodjon az országtól. Jó lehetőséget kínált ehhez egy Zambiába szóló meghívás. A pár éve a gyarmatosítás alól fölszabadult ország egyetemére hívták Lusakába tanszékvezetőnek. A még alakulóban lévő állam újonnan alakuló egyeteme csábító volt. Különösen a nagyteljesítményű IBM-számítógép, mert ez lehetőséget teremtett a számára, hogy folytassa azt a munkát, amit Amerikában abbahagyott. 1970-től vezette a közgazdasági tanszéket. Miután még nem létezett helyi oktatói gárda, a világ minden tájáról érkeztek tanárok, és ebben a színes világban rendkívül színvonalas és jó hangulatú oktatás folyt. András volt tanítványát, Bekker Zsuzsát is meghívta a tanszékére. A kutatást is lendületesen folytathatta kedvenc számítógépével. 1972-ben visszatért Magyarországra, de '74-ben újabb meghívás érkezett Lusakából a Business and Economics tagozat vezetésére. Örömmel elvállalta. A helyzet annyiban változott, hogy már voltak zambiai szakemberek is, mint például az egyetem rektora, és a helyiek talán már kevésbé fogadták feltétlen lelkesedéssel a külföldi professzorokat, de ez nem változtatott azon, hogy az oktatói gárda nagyrészt nemzetközi szaktekintélyekből állt. András most is hívott munkatársat. Utz-Peter Reich Németországból érkezett. Vele az Érték és újratermelés angol kiadása kapcsán ismerkedett meg. Ez a könyv fölkeltette a német kutató érdeklődését, és egy budapesti input-output konferencián megkereste a szerzőt. A szakmai kapcsolat mellett személyes barátság is alakult köztük, ami András haláláig kitartott. Utz nagy szeretettel és elismeréssel emlékezett vissza Bródyra abban a levelében, amivel az életrajz megírásához nyújtott segítséget. Ezt ezúton is köszönöm neki. A zambiai tanárkodás 1977-ben ért véget, akkor tért vissza Magyarországra. Afrikai tapasztalatai nem váltották be a kezdeti reményeket. Úgy gondolta, hogy a gyarmati léttől megszabadult társadalom az új állam kialakításakor nem követi el azokat az igazságtalanságokat és ostobaságokat, amiket az öregebb államgépezetek elkövettek. Ez a remény nem bizonyult megalapozottnak. Az itt tapasztaltak nem csökkentették az állam iránti ellenszenvét.

Tudományos érdeklődése azonban töretlen maradt, a publikációk sora került ki a tolla alól. 1980-ban jelent meg a Ciklus és szabályozás: Kísérlet a klasszikus piac- és cikluselmélet matematikai modelljének megfogalmazására című könyve, ami szintén óriási siker, máig hivatkozott mű. Az Afrikában végzett kutatás eredménye ez a könyv.

Nem sokáig maradt itthon, mert 1980-ban újabb meghívást kapott Wassily Leontieftől Amerikába. Egy évre szólt a meghívás. A helyzet sajátosan alakult, mert mire kiért, változtak a viszonyok Leontief körül, tehát ő nem tudott kutatóhelyet biztosítani Bródynak. Így András Columbusba ment, a Batelle Laboratories-nál kezdett dolgozni, létrehozott egy input-output intézetet. Eredménnyel és örömmel dolgozott, az volt a véleménye a Batelle-ről, hogy a világ legdemokratikusabb munkahelye. Sietett azonban haza, mert időközben Chakravarty hívta meg Indiába a Delhi-i egyetemre. Ennek az útnak volt a szülötte a Lassuló idő (a gazdasági bajok magyarázatához). Az ottani kutatásainak eredményét írta meg még Indiában Slowdown. About our economic maladies címmel, amit már Magyarországon fordított le magyarra, és 1983-ban jelent meg. Ez a könyv hozta meg a számára azt a népszerűséget, ami nem csak a szakmában tette ismertté. Ő maga nem tartotta a könyvet tudományos szempontból kiemelkedőnek, viszont attól, hogy népszerű stílusban született, széles körben olvasták. Az első kiadást nagyon hamar elkapkodták, 1984-ben újra ki kellett adni.

Előadás közben

Ebben az időben már egyre gyakrabban írt tanulmányokat nem szakmai folyóiratokba is, például a Valóságba, a Szakszervezeti Szemlébe, a Hungarian Quarterlybe. A nyolcvanas évek közepén enyhült a politikai hangulat, így lehetősége nyílt arra, hogy a magyar hadigazdálkodással foglalkozzon. Segítette a munkát az, hogy valamivel könnyebben lehetett az erre vonatkozó adatokhoz hozzájutni, természetesen csak könnyebben, hiszen az írásaiban éppen azt ostorozza, hogy pontos adatokat nem közöl a Központi Statisztikai Hivatal, ezért többnyire következtetni kell a különböző ágazatok adatai alapján a hadiipar kiadásaira. Ebben az időben külföldön is sokat foglalkoztak a hadiipar beruházásaival, költségeivel. Így kapcsolódott a Bős-Nagymarosi Vízlépcső építése körüli vitához, hiszen annak az építése jelentős mértékben szintén hadi beruházás volt. Ám ebben a vitában is megőrizte a függetlenségét, nem csatlakozott egyetlen szervezethez sem, ha megkérdezték a véleményét, és volt mondanivalója, akkor elmondta. Természetesen az is előfordult, hogy volt mondanivalója, el is mondta volna, de a meghirdetett programot a hatóság betiltotta. A nyolcvanas évek második felében a politikai hatalom ereje jelentős mértékben csökkent, ingadozott, amitől nem lehetett pontosan tudni, hogy mikor mit enged meg, mit tilt be. Bródy nem csatlakozott a reform-közgazdászokhoz, de élt a rendszer kritizálásával szóban és írásban egyaránt. Ennek meg is volt az eredménye. Abban az eljárásban, amiben Lengyel Lászlót, Bíró Zoltánt, Bihari Mihályt és Király Zoltánt kizárták az MSZMP-ből, ő szóbeli megróvásban részesült, amit írásban adtak neki. A büntetést megelőző vizsgálat meglehetősen gyötrő és frusztráló volt, a módszerek nem-igen különböztek a Rákosi-rendszerétől.

1988-ban az ő közreműködésével alakult meg az International Input-Output Association, aminek keretében elindította az Economic Systems Research című folyóiratot. Az első szám 1989-ben jelent meg. Több éven keresztül főszerkesztője, majd a szerkesztőbizottság tagja volt. Ebben az évben hívták meg a Nizzai Egyetemre vendéprofesszornak. A meghívást követte 1991-ben az ausztráliai LaTrobe University meghívása. 1989-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Bizottsága elnökévé, majd mandátuma lejártakor ismételten őt választották. Részt vett a The New Palgrave című közgazdasági enciklopédia szerkesztésében. A nyolcvanas évek végén újabb tudományos kalandra indult: fölfedezte, hogy a termodinamika törvényeit értelmezni lehet a közgazdaság területén is. Számos tudományos dolgozat született ezen a területen önállóan és a termodinamika neves kutatóival együtt.

A rendszerváltozás a szabad gondolkodás és a szabad mozgás reményét adta neki. A folyamatokban fölmerülő ellentmondásokra, visszásságokra publicisztikai írásaiban is fölhívta a figyelmet. Ebben az időben kezdett napi- és hetilapokban is publikálni. Az írásokban megcsillantotta jó stílusát, iróniáját, szarkazmusát. A publicisztika területén is megtartotta azt a tulajdonságát, amit a tudományos területen mindig is gyakorolt, hogy az aktuális problémát úgy fogalmazta meg, hogy abból hosszú távú következtetéseket is levont. Ezért érvényesek ma is a cikkei. Változatlanul ragaszkodott a függetlenségéhez, a szabadgondolkodó értelmiségi voltához. A Kompország ezredfordulója és a Falraborsó című gyűjteményes kötetben is olvashatók az írások.

A kilencvenes évek elején kedves szórakozásává vált az, amit a számítástechnika tett lehetővé: egy zenei program segítségével kedvenc szerzői, mint Bach, Mozart, Szkrjabin, Rahmaninov zongoradarabjait szimfonikus zenekarra hangszerelte. Nagyon jó kikapcsolódás volt az intenzív szellemi munka és közéleti ténykedés föloldására.

Amikor 1994-ben megalakult az MSZP-SZDSZ kormánya, Horn Gyula 12 fős tanácsadó testületet kívánt létre hozni, aminek tagjaként a hatalom Bródy Andrást is elképzelte, ő azonban nemet mondott. Úgy vélte, a megbízói nem a tanácsaira kíváncsiak, hanem a saját terveik jóváhagyását várnák el tőle. A tanácsadó testület lényegében meg sem alakult, mert a többi jelölt sem kívánt részt venni benne. Lemondóka (Magyar Hírlap, 1994. október 8.) című cikkében írt erről.

A hetvenedik születésnapjára tanítványai emlékkötettel lepték meg. A kötet címét: Miért hagytuk, hogy így legyen? a fia, Bródy János egyik dalától kölcsönözték. A hetvenedik évfordulóról a nemzetközi szakma is megemlékezett, szintén egy emlékkötettel. A címe Prices, growth and cycles : essays in honour of András Bródy. Az előszót ehhez is Wassily Leontief írta.

Bár autonóm személyisége mindig rángatta a hatalom zabláját, sokan a szakma "enfant terrible"-jének tartották, munkáját 1997-ben mégis elismerték, Széchenyi-díjat kapott.

Göncz Árpádtól átveszi a Széchenyi-díjat

Még ebben az évben meghívták Japánba, a Hitotsubashi Universityre vendégprofesszornak. 1999-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktorává avatta.

Díszdoktor a gratulálók körében

Ekkor már ennek az egyetemnek különböző tanszékein is oktatott vendégprofesszorként, de magyar egyetemen egész életében nem kapott tanszéket. Hiába, ő sem lehetett próféta saját hazájában.

2003-ban látott neki ­- ahogy ő mondta ­- életműve összefoglalásának, a Near Equilibriumnak. 2004-ben jelent meg. Ezt a könyvet csak angolul írta meg. Utz-Peter Reich azt írta a stílusáról, hogy Bródy úgy ír, mint ahogy Mozart zenét szerez. Nem sokkal megjelenése után a könyv egy Magyarországra látogató kínai mérnök kezébe került, akinek igencsak fölkeltette az érdeklődését. Azt mondta, hogy ő ezt lefordítja kínaira, mert a gazdaság fejlődése számára Kínának nagy szüksége van rá. Így 2009-ben Pekingben is megjelent a könyv. Bródy az életéből hátra lévő egy évben is folyamatosan dolgozott, két utolsó cikke már halála után jelent meg.

A 2006-ban megalakult Jánossy Ferenc Szakkollégium - tekintettel Bródynak a névadóval ápolt jó szakmai és emberi kapcsolatára - együttműködésre kérte föl, amire ő szívesen mondott igent. A szakkollégium hallgatói számára többször tartott előadást. Akkor az egészségi állapota már nem engedte meg, hogy ő menjen a hallgatók közé, így a hallgatók keresték föl a lakásán.

Bródy András soha nem futott aktuális és efemer sikerek után. Nem változtatta meg a véleményét annak érdekében, hogy elnyerjen egy kitüntetést. Fontosabb volt a számára a függetlensége, a gondolkodás szabadsága. Ha egy problémát megoldott, már a következő izgatta. Sokszor mondta: "Halálom után már csak egy lábjegyzet maradok." Publikációnak sorát végig nézve, tanítványinak méltatását hallva, annál sokkal több. Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan sok évet tölthettünk együtt.

Szeged, 2011. szeptember

Fölhasznált források:

  • Bekker Zsuzsa: Bródy András 75 éves. In: Közgazdasági Szemle, 1999. 10. sz., 849-850. p.
  • Bekker Zsuzsa: "Jövőnk biztosan múltunk elemeiből alakul". Beszélgetés Bródy Andrással. In: Közgazdasági Szemle, 1999. 10. sz., 930-935. p.
  • Kovács János Mátyás: Beszélgetés Bródy Andrással. In: "Miért hagytuk, hogy így legyen?" Tanulmányok Bródy Andrásnak. (szerk. Madarász Aladás, Szabó Judit), Bp. : Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, MTA Közgazdaságtudományi Intézet, 1994. 270-348. p.
  • Madarász Aladár: "A tudomány volt a legszabadabb hely a világon". Bródy András születésnapjára. In: Közgazdasági Szemle, 2004. 7-8. sz., 605-607. p.
  • Wéber Kati: A Hungária Könyvkiadó története és helye a magyar könyvkiadásban. Bp. : 1991. 26 p.